Egyszer valahol az 1980-as évek vége felé, egy elképzelt világban, békés késő-nyári reggel volt. Volt sok békés nyári reggel a 80-as években de ez különleges volt. Az ismerős utcákat a nap melegítette, az emberek kószán járkáltak fel s alá, a sárga Villamos döcögve szelte át a várost, a tér körül, a kórház előtt majd végül az iskola mellett. A tanulók azonban sehol. Ők ugyanis mind a közeli panelben élvezték a későn kelés kivételes alkalmát.
Pont így tett az ifjú Felix Zevean is, aki épp az utolsó fonat álmaiban járt mikor hallotta az ajtó csapódást.
-Felkelni fiúk! Nincs idő egész reggel fetrengeni, ma költözünk.-Szólt be Rosa, a fiúk édesanyja.
Költözés nap. Az év legkevésbé várt napja.
Felix felült az ágyban és öccsére Ericre pillantott, aki ásítozva próbált felkászálódni. Ő nem értette Felix logikusan felépített érvelését, hogy világéletükben ezen a környéken élt, ismerték minden zegét-zugát, és nem mellesleg, itt volt az iskolájuk és az összes barátjuk, mert ő és húguk Angela túl gyengék voltak, hogy ne dőljenek be a világ leggonoszabb és kalkuláltabb manipulációnak.
“Ha vidékre költözünk lehet kutyánk.”
Piszkos trükk, amit a szülők gyakran bevetnek, hogy a gyerekeiket a maguk oldalára állítsák. De Felixet nem lehetett meghatni holmi szőrös állattal—az ő szíve a városhoz tartozott.
Felix az ablakon bámult ki, a legrosszabbra várva. És hamarosan az ismerős utcák hátramaradtak és a városi glamúr nyugodt kertvárosba fordult amitől Felixnek kedve lett volna kivetnie magát a kocsiból. Nem telt bele egy óra, és már meg is érkeztek az új otthonukhoz. Viszlát, apró kétszobás lakás az iskola mellett—helló, tágas udvar és nagy kertesház két és… fél szobával. Micsoda luxus.
Ahogy megérkeztek erre az új helyre, amely végül mindük életét megváltoztatta, a Zevean család tagjainak más dolgokon járt az esze. Frank, a család feje, életteret látott a gyerekeinek és a lehetőséget egy nyugodt családi életre. Felix a koránkelést látta, hosszú vonatozásokat vissza a városba, és a világ legunalmasabb faluját. És Eric… ő a postaládát látta.
-Felix! Felix! Nézd, ezek mind nekünk jöttek!-futott be a kertbe egy kötet levelet tartva a kezei között.
-Mi ez?-nézett rá Felix.
“Szerelmes levél Hannától”
“Sok puszi a fiúknak a városból. Aliz”
“Fél négykor én és a húgom el fogunk rohanni a házatok előtt, de NE NÉZZETEK! Puszi Kitti.”
Felix kicsit felderült, amikor rájött, hogy valamennyit a városi bájból azért magával hozott, és ha másra nem is, a falu legalább csajozásra jó volt.
-Felix, gyerünk most van fél négy, a lányok mindjárt jönnek!
Felix és Eric időt nem vesztegetve rohant a kapuhoz, ahol a bokrok mögül lesték új rajongóikat.
Pár perc elteltével, két fiatal lány jelent meg és arcukat eltakarva, nevetve rohantak keresztül az utcán.
Igen, az itteni lányok örültek a városi fiúk költözésének. Legtöbbük számára ők voltak az első ismerősök a felkapott fővárosból, és az ő kisvárosuk… igencsak messze volt a felkapottól.
Réges-régen a hegyek közti vidék egy eldugott csücskében állt két kis falu. Ezek a falvak olyan apróak voltak, hogy még egyesülésük után is épp hogy csak alkottak egy tisztességes méretű várost.
Ha a főváros felől érkeztél, két irányba indulhattál felfedezés céljából.. Balra erdőkkel szegélyezett mezők és farmok sokasága.
Egyenesen, a főút mentén volt a templom, pár helyi kocsma, és a város legvégén a téglagyár. Ha ehelyett inkább a dombnak fel, jobbra kezdted utad kis családi házak tengerét látnád göröngyös földutakon melyek két oldalról szegélyezték az utat, majd néhány üzlet, az iskola és a vonat kereszteződés után többnyire üres mezők álltak.
Ez volt a Tilia nevezetű varázslatos kisváros, ahol a Zevean család megkezdte életük következő fejezetét. Ők a domb jobb oldalának mélyében laktak az állomás felé vezető úton.
Ahogy a nap a végéhez közeledett, Felix keserű szájízzel járt fel-alá a kertben. Igyekezett kicsit egyedül lenni, mielőtt újra egy apró helyiségbe szorul teljes családjával. A kertet nézve el kellett ismernie, hogy szép nagy kert volt, rengeteg fával és zöld fűvel.
“Nincs az az isten hogy én nyírjam ezt a rohadt füvet”-gondolta magában.
A tégla alakú telek enyhén lejtett, egy széles kapuval a hosszabbik oldalán és egy kisebb bejárattal a telek tetején, ahol házuk is állt a sarokban. Felix itt nézett körül egy fáról, ahonnan jól szemügyre tudta venni új környékét. Nem voltak magas épületek, se sárga villamos, vagy emberektől nyüzsgő utcák. Helyette régi házak, földutak, és egy zöld szoknyás lány, aki a vasútállomás felől sétált egyenesen Felix kertje felé.
Az ismeretlen lány, gyors apró léptekkel haladt az utcán. Kék szeme volt, barna haja és kezében egy kosár piros gyümölcsöt vitt. Zöld korbársony szoknyát és zöld pulóvert viselt. Az első szép dolog amit Felix itt látott. A szerelmes levelek által feltüzelt egója, egy nagyot füttyentett a lány felé. Ő azonban két pillantást se vetve rá, elsétált a kapu előtt, befordult a sarkon, és eltűnt Felix szemei elől.
Aksara