Abigail Rosso szerette a jól megszokott rutint. Így a nyár elteltével, az iskolával az ő menetrendje is újra megkezdődött.
5:45-kor kelés. Irány a fürdő mielőtt a húga Veronika elfoglalja. Öltözés, semmi extra nem akar túlságosan kitűnni. A haja mehet copfba vagy a füle mögé leengedve, nem volt ellen egy kis spontaneitásnak. Táska, minden megvan? Reggelire kifli és tej, miközben az apját hallgatja, a főnökéről panaszkodni. 6:30. Most kell indulni ha sietés nélkül el akarja érni a vonatot. Gyors ölelés Archienak a kutyának, majd különleges odafigyeléssel zárni be a kaput, hogy Archie ne tudjon utána menni. Balra le a sarkon, keresztül az Alder utcán, el a Zevean ház előtt észre se véve az őt ámuló titokzatos sötét-tónusú fiút a kertben.
Vonattal az iskolába, óra után óra, jegyzetelni, figyelni, tanulni. Jó jegyeket szerezni. Iskola után újra vonat. 1 óra Tiliáig. Addig tanulhat vagy köthet. Ha szerencséje volt és a nap péntekre esett, Marcel, a barátja is a vonaton volt. És ebben az esetben lehetett inkább csókolózni. Mikor hazaért tanult és felkészült a màsnapra. Aztán olvasott, időnként rászólt a bátyjára, hogy túl hangosan üvölteti a Metallicát, majd tovább olvasott. Délután 5 óra, anya hazaért a téglagyárból. Este együtt vacsorázott anyával, Veronikával és Rudyval. Majd újra megbiztosodott róla, hogy mindent bepakolt holnapra. Végül a következő napi reggelinek gondolataira aludt el.
Az apja Ralph, változatos módon ért haza a kocsmából valamikor este. Ha Abigailnek szerencsétlen napja volt, Ralph magával hozta barátját Hugo-t és a gyerekek anyjával Aureliával együtt a konyhában hármasban folytatták az iszogatást. Ilyenkor Abigail nem tudott aludni, és az egész rutinja felborult.
-Új lakók költöztek az Alder utcai sarki házba.-jegyezte meg Abigail egy reggel, fáradtságtól morcosan.
-Egy városi család az.-közölte apja, mint a világ legtermészetebb dolgát.-A férj Frank villamosmérnökként dolgozik ott.
Ralph Rosso valahogyan mindig tudott mindent, ami a városban történt. Az összes embert az egész területig. Szakértelme azonban véget is ért Tilia határa környékén, még ha ő ezt nem is akarta beismerni.
-Akik eddig itt laktak most beköltöztek a városba-folytatta Ralph-Ez a Frank becserélte a városi lakását erre a kis romhalomra. Elhiszitek ezt?-nevetett.
-Miért akarna bárki ideköltözni?-fintorgott Veronika miközben kiflijét mélyre mártotta a tejben.
-Nincs ezzel a hellyel semmi gond.-szólt közbe Aurelia-Apátok szerint három gyerekük van, az Alderi háznak szép nagy kertje van, pont jó egy családnak.
-Igen, egy fiuk biztos van. Minap láttam a kertben.-erősítette meg Abigail az órára pillantva. 6:35. Késésben van. Gyorsan felpattant, felkapta táskáját és kirohant. Sietség. Egyszer nem alszik rendesen és máris elkésik. Balra le az utcán, gyerünk gyerünk.
Abigail Rosso utált késésben lenni. Alapos tervezésének köszönhetően, Abigail-nek természetesen még bőven volt ideje elérni a vonatot, azonban az alváshiány és a rutin megbomlása teljesen kizökkentette őt.
Eközben Felix kényelmesen vette fel cipőjét, csodálkozva tapasztalva, hogy kivételesen milyen korán indult a vonathoz. Ahogy kilépett a kapun, észrevette, hogy a lehető legjobb pillanatban sikerült érkeznie. A zöld-szoknyás lány újból itt volt, elsétálva házuk előtt mint minden más nap. Fel se figyelve rá mint minden más nap. Apró lábait kicsit gyorsabban szedve mint általában. Furcsa. És még valami.. egy nagy szőrös vadállat mögötte. Egy németjuhász, legalább fele akkora mint a lány.
“Ez az én pillanatom!”-gondolta Felix miközben utánuk sietett.
“Oké, gyerünk. Odamész és szétszeded ezt a nagy fenevadat. Elijeszted az állatot, megmented a lányt, aki hálájában belédszeret… jesszus ez a kutya közelről mégnagyobb. DE MI EZ A NAGY KUTYA NEKED?!!! Csak egy rohadt gyerekjáték!!! Te vagy az igazi vadállat, a kutyának semmi esélye!”
Gyerünk, gyerünk. Halk lihegés mögötte. Nagyon ismerős…
Basszus… a kapu!
Ahogy Felix készült ráugrani a nagy állatra, Abigail gyorsan hátrafordult.
-Archie, menj már haza! Gyerünk, eredj!
Abigail hátrafelé nyújtotta mutatóujját, túl a meghökkent Felixen a ház irányába. Archie farkát csóválva nézett Abigailre, majd pár csalódott vonyítás kíséretében megfordult és hazaindult.
Felix nem tudta mit mondjon. A dolgok nem terv szerint alakultak.
-Minden rendben?-kérdezte Abigail a fiú meglepődött tekintetét látva.
-Ez a te kutyád?-nyögte végül Felix.
Abigail elmosolyodott.
-Igen. A neve Archie, egy igazi cukorfalat.
-Egy igazi fenevad. Azt hittem meg akar támadni téged..-vallotta be Felix, sötét hajába túrva.
Abigail kuncogott.-Hát igen. Jó nagyra nőtt. Amikor hozzánk került még csak egy kis gombóc volt. Szeret utánam jönni, mikor eljövök otthonról, és valahogy mindig kiszökik a kapun.
-Akkor lehet melletted kéne maradnom. Védelemnek… nekem.
Abigail felnevetett, majd elgondolkozott.
-Van barátom.-szólalt meg végül.
-Jelen pillanatban a kutyád jobban megijeszt mint a barátod.-vágta rá Felix mire Abigail újra elnevette magát, ahogy barátjára gondolva rájött, hogy Marcel valóban nem volt valami ijesztő pasi. Eközben Felix nem tudta nem észre-venni, hogy pár perc alatt már másodjára nevettette meg a lányt.
A tervek felborulásának ellenére nem rossz kezdet.
Felix és Abigail tovább várakoztak a vonatra, egymás mellett állva. Ahogy másnap is tették, meg azután is. És pár hét elteltével, Abigail mindennapi rutinjának kihagyhatatlan része lett a Felix-el való közös reggeli vonatozás.