Eric táborba megy

Balesetek történnek. Akárhogy is próbáljuk elkerülni őket, néha a dolgok egyszerűen kicsúsznak az irányításunk alól. Az ember hetekig készülhet az álomnyaralásra, az anyukád egyetlen pillanat alatt képes keresztülhúzni a terveid azzal, hogy az utolsó percben becsomagol valami váratlant. Például a kisöccsédet, Ericet. – Le ne vedd róla a szemed. Egyetlen pillanatra se– kötötte lelkére. Remek. Felix tökéletes, gondosan megtervezett tábora egy csapásra gyerekvigyázó szolgálattá változott. Amint felszálltak a buszra, Eric leült elöl a kisebbek közé. Felix hátranézett, ahol a barátai már jókat nevettek egymás között. „Egy pillanatra se vedd le róla a szemed.” Anyja hangja visszhangzott a fejében. „Áhh, majd figyelek rá, ha odaértünk” – vitatkozott vissza képzeletben, és elindult hátra, mielőtt a fejében megszólaló Rosa Zevean újabb válasszal előállhatott volna. A Rosso ház történetének legnagyobb balesete akkor történt, amikor Aurelia — először és utoljára — vacsorára hívta a téglaüzemi barátnőjét. Már hajnalban felkelt, patikatisztára suvickolta a házat, megfőzte élete legfinomabb vacsoráját, és hadrendbe állította a családját. A gyerekek nem igazán örültek az idegen vendégnek, az ünneplő ruhának és a katonás pontosságnak. Kivéve Veronikát. Ő alig várta, hogy megismerje édesanyja barátnőjét, és egész nap azon gondolkodott, mit fog majd kérdezni tőle. – Nem miattad jön ide, Veronika – gúnyolódott Rudy. – Édesanya családját jön meglátogatni, aminek én is a része vagyok – vágott vissza Veronika. – Jaj ne, anya még nem mondta el, hogy örökbe fogadtunk? – színlelt döbbenetet Rudy. – Ez nem igaaaz! – Szegény nő, jön egy kedves családi vacsorára, erre belebotlik Hurrikán Veronikába. – Jó lesz, Rudy, elég legyen – szólt közbe Aurelia. – Nem akarom, hogy az érkezésekor épp a húgodat piszkáld. – Én pedig remek vacsorapartner vagyok – jelentette ki Veronika. – Az bizony, drágám. Csak talán egy picit fogd vissza magad, ne izgasd túl magad.-tette hozzá a miheztartás végett. Kopogás. Aurelia hátrapillantott: minden rendben e. Az asztal megterítve, az étel kész, a gyerekek mosolyogva ülnek a helyükön. „Mi baj történhetne?” – gondolta, és ajtót nyitott. BANG! Sikolyok. Felix odakapta a fejét a zaj irányába, ahol a kisöccse állt egy csapat döbbent gyerek között, fejéből vér csordogált. Felix visszaemlékezett az utolsó alkalomra, amikor az anyja szavait figyelmen kívül hagyta, és eltűnődött, miért nem emlékeztette ez a belső Rosa Zevean hogy figyeljen oda időben. Aztán rájött: a fejében élő anyja valószínűleg csak móresre akarta tanítani. A kórház várójában ülve azon járt az esze, rá tudja e venni Ericet, hogy hallgasson a történtekről otthon. Eric kisétált az orvostól, fején vastag fehér kötés díszelgett. Hát, a vesztegetésnek nincs értelme. Felix sóhajtott, felállt, és Eric után indult. – Bocs, öcsi. Talán jobban kellett volna rád figyelnem. – Áhh, semmi gond. Jól éreztem magam – mosolygott Eric. – Ja, az látszott – veregette hátba Felix. – Amúgy meg: a sebes rosszfiúk bejönnek a csajoknak. – Tényleg? – Naná. – Király! A fiúk visszasétáltak a tábor felé, Felix pedig eldöntötte, hogy valahogy jóvá fogja tenni a balesetet. – Nézd, ott egy játszótér! Mehetünk? – kérdezte Eric, Felix pedig elnevette magát. – Persze, mehetünk. Aurelia kolléganője, legalább annyira várta az estét, mint ő, és ugyanakkora gonddal készült. Feltűzte a haját, felvette a legelegánsabb fehér ruháját, és különleges figyelemmel választott ajándékot a házigazdának. Amikor belépett az ajtón, mintha egy tökéletesen megszervezett színdarabba csöppent volna. Meleg ölelés, mosoly, ízekben olvadó vacsora, udvarias, bájos gyerekek. Különösen élvezte a kis vörös hajú lány ugrálását körülötte, aki mintha az összes kívánságát előre sejtette volna. – Kér esetleg paradicsomszószt is hozzá, Madame? – Nagyon szépen köszönöm, Veronika, igen kérek. Veronika nevetett, és határozott mozdulattal nyúlt a flakon után. Elszántan rázni kezdte, hogy jól összekeveredjen a szósz. Csak egy dolgot nem vett észre nagy segítőkészségében: a kupak már le volt tekerve. Erre caak akkor döbbent rá, amikor megpillantotta a vendégük elképedt arcát — és a gyönyörű fehér ruháját, amit vastag, vörös szósz terített be. Felix, továbbra is bűntudattal, azon gondolkodott, mivel vidíthatná fel az öccsét. A lehetőségei elég korlátozottak voltak, így végül annyit tudott kitalálni, hogy felül vele egy libikókára. Eric ennek tényleg nagyon örült. A bátyja vicces, menő és sokkal szórakoztatóbb, mint a szüleik. Felix lenyomta magát a libikókán, mire Eric nevetve repült a magasba. – Még egyszer! Még! Újra és újra. A nagy nevetés közepette Eric becsukta a száját és nyelvét fogai között ejtette fogságba. Hazafelé csendes volt a hangulat. Kaptak útravalónak pár falatot, de Eric, duzzadt nyelve miatt, csak a kis sajtkockát tudta megenni a táskából. A többiek, hogy jobb kedvre derítsék, mind odaadták neki a saját sajtdarabjukat is. De ez sem segített Felixnek: tudta, mi vár rá otthon. Amikor Rosa meglátta fia bekötözött fejét, felkiáltott: – Mi történt veled, édes fiam? Eric próbálta elmagyarázni, de csak motyogás jött ki: – Hmnumnhmmnamn… Rosa szeme tágra nyílt a döbbenettől. Ha Ericet rendesen meg lehetett volna érteni, elmesélte volna anyjának, milyen kedvesek voltak hozzá a fiúk, és mennyire várja már, hogy a lányoknak megmutathassa a sebhelyét. A balesetek nem tervezhetőek. Sőt, gyakran pont akkor történnek, amikor a legjobban próbáljuk elkerülni őket. De őszintén: mikor hallottál utoljára egy jó történetet egy olyan vacsoráról vagy kirándulásról, ami pontosan a terv szerint zajlott?